Szász Kovács Emese – Eldőlt, Szász-Kovács Emese Nem Lesz Ott A Tokiói Olimpián - Sport - Zalakocka.Hu
A szabályaink persze megvannak, szeretek konzekvens lenni, ebben talán én vagyok a keményebb. Személyiségükben is ikrek? Mindketten tudják, mit akarnak, és bár tudom, a szülők elfogultak, de nagyon vidámak és cukik mindketten. Vannak ugyan hasonlóságok, de szerintem különböző személyiségek. Mikor érezted azt, hogy vissza akarsz térni a víváshoz? Bár szusszanásnyi időm nem volt, a testképem azonban már nagyon zavart. Amint orvosilag ez engedélyezett volt hét héttel a szülés után, a családom segítségével visszamentem napi egy-egy órára kicsit mozogni. A sport és a társaság feltöltött energiával, örültem, hogy tehetek magamért. Sok anyukának ilyenkor lelkiismeret-furdalása van. Neked volt? Az az igazság, hogy ők azt szokták meg, hogy nyüzsi veszi őket körbe, nagy a családunk, jól érzik magukat a nagyszülőkkel, az unokatestvéreikkel. Az sem zavarta őket, amikor elmentem mellőlük egy-egy órára, vagy bölcsödébe kezdtek járni. Az is csak engem viselt meg, amikor idén márciusban elmentem egy tíznapos versenyre.
- Ikreket szült az olimpiai bajnok párbajtőrözőnk | 24.hu
- Sírva búcsúzott a pásttól Szász-Kovács Emese párbajtőröző - Blikk
- Szász kovács èmes rencontres
Ikreket szült az olimpiai bajnok párbajtőrözőnk | 24.hu
Most 6 edzése van egy héten, de nevetve meséli, hogy otthon a gyerekekkel napi szinten vannak plusz edzései. "Nagyon elevenek, le se tudom venni róluk a szememet. Egész nap rohanok utánuk, mert szinte meg sem állnak, kergetőzünk, játszunk, szóval jól el tudok fáradni ebben is. Régen egy-egy edzés után kényelmesen hátra dőltem a kanapén, most ezt nem tehetem meg, de egyáltalán nem bánom. " – árulja el az olimpiai bajnok párbajtőrvívó. Hozzáteszi, hogy kezdetben, amikor a felkészülése miatt távol volt gyerekeitől, akkor nagyon aggódott. "Szinte percenként hívogattam a családot, hogy minden rendben van-e. Anyukám és a családom szokott rájuk vigyázni általában. Tudtam, hogy jó kezekben vannak, és nyugodtan elmehetek pár órára, mégis meg kellett szoknom ezt az új helyzetet. " – mondja a gyönyörű anyuka. Szász-Kovács Emese azt mondja, a járványhelyzet miatt most kevesebb az edzőtábor, de előfordult már, hogy csak másnap tudott hazamenni a családjához. Most lesz az első olyan alkalom, hogy 3 napig lesz tőlük távol.
Szász-Kovács Emese a tokiói olimpia miatt hosszabbított a Vasassal Szász-Kovács Emese, a női párbajtőrvívás olimpiai címvédője egy évvel meghosszabbította szerződését a Vasassal és tovább dolgozik azért, hogy ott lehessen a jövő nyárra halasztott tokiói nyári játékokon. A 37 éves vívó a fővárosi klub honlapjának adott nyilatkozatában többek között azt mondta: az egyéves halasztás nem változtatott azon a célján, hogy kivívja az olimpiai szereplést. "Korábban persze bizonytalan voltam, hogy a tokiói olimpia után folytatom-e, de amikor kiderült a 2021-re való halasztás, egyértelmű volt, hogy végig vívok még egy teljes szezont. Ha már egyszer beleálltam ebbe az egészbe, nem fogom félbehagyni" – mondta Szász-Kovács, hozzátéve, hogy a családja teljes mértékben támogatta a döntését. A klasszis vívó tavaly nyáron adott életet ikreinek, akik elmondása szerint jól bírják a helyzetet. Mint mondta, családon belül meg tudják oldani a gyerekek felügyeletét, így ő nyugodtan tud edzeni. A tokiói olimpia halasztása Szász-Kovácsnak abból a szempontból jól jött, hogy időt nyert.
Sírva búcsúzott a pásttól Szász-Kovács Emese párbajtőröző - Blikk
A szálak összeérnek. A két riói egyéni olimpiai bajnok a jövőben közösen irányítja a Vasas szakosztályát. Szilágyi Áron mellé Szász-Kovács Emesét nevezték ki a pasarétiek társelnökének, gratulálunk! Csak a sorrend cserélődött. Rióban Szász-Kovács Emese "kezdett", azaz ő nyerte meg hamarabb az aranyérmét Szilágyi Áronnál. Mindkét vasasos klasszis olimpiai bajnokként (utóbbi kétszeresként) tért haza 2016-ban Rióból. "Sorsuk", azaz pályafutásuk, most ismét összekapcsolódott. A napokban ugyanis Markovits László, a Vasas elnöke a vívószakosztály élére nevezte ki a párbajtőröző Szász-Kovács Emesét. Társelnökként, az eddigi elnök, a kardozó Szilágyi Áron mellé… Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron ezentúl társelnökként beszélget majd egymással. Képünkön Siklósi Gergely és Decsi Tamás társaságában. A szerepvállalásról mindkét olimpiai bajnokunkat megkérdeztük, elsőként Emesét. "Azt még nem döntöttem el, hogy miként alakul vívóként a pályafutásom. Természetesen nem esett jól, hogy a vezetőedző döntése alapján végül nem kaptam lehetőséget a tokiói kvóta kiharcolására, de erről teljesen felesleges utólag keseregni.
- Sasad resort eladó lakás
- Bejelentette visszavonulását Szász-Kovács Emese - Eurosport
- Szász kovács èmes rencontres
- Football Pláza | Ajándékok focirajongóknak
A 2016-os riói olimpián aranyérmet nyerő párbajtőröző, Szász-Kovács Emese Facebook-oldalán tette közzé, hogy kedd reggel megszülettek gyermekei. A 36 éves vívó egészséges ikerpárnak adott életet, Maja Magdolna és Levente Győző is Magyarország születésnapján jött a világra. Szász február óta nem versenyzett a gyermekáldás miatt, de a 2020-as olimpián még részt venne, ha a szövetség hívja, így könnyen elképzelhető, hogy a jövő évi világkupa-versenyeken (Havanna, Barcelona, Suzhou), a dohai és a budapesti Grand Prix-n ott lesz. Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt
A párbajtőr mellett döntött, amelyet 10 éves kora óta űz. 16 évvel későbbjutott ki élete első olimpiájára, a 2008-as pekingi ötkarikás játékokra. 2016-ban Rio de Janeiroban olimpiai bajnoki címet szerzett egyéniben, többszörös világ- és Európa-bajnoki dobogós egyéniben és csapatban. Ötször választották a legjobb magyar vívónak. 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. 2016. októbere óta házas, ikrei, Levente és Maja 2019 nyarán születtek. 2021 júniusa óta a Vasas vívószakosztályának társelnöke. Fotók: Szász-Kovács Emese magánarchív, Magyar Olimpiai Bizottság/Szalmás Péter
Szász kovács èmes rencontres
Amit soha nem gondoltam volna például, hogy ezt a fáradságot, amiben vagyok, ezt el tudom felejteni. Tölt a vívás is és töltenek ők is nagyon. " – mondja mosolyogva. Hogy gyerekei örökölték-e a sportszeretetet, az, mint mondja, csak később fog kiderülni. Szeretné, ha sportolnának majd, de meg fogja adni nekik a választási lehetőséget és bárhogy is alakul az életük, mindenben támogatja majd őket. Képek forrása: Szász-Kovács Emese instagram oldaláról Olvasd el Béres Alexandrával készült interjúnkat is! Így tornázik Béres Alexandra a lányaival: Cuki videó és néhány tipp Szanditól azoknak, akik gyerekük mellett tornáznának!
A döntés ismeretében Facebook-oldalán azt írta, "már nem tudjuk meg ki tudtam volna-e vívni a kvótát Tokióra és ott milyen eredményt érhettem volna el.., azt tudom, hogy mindent megtettem érte, nagyon sokan mellettem álltak, támogattak, segítettek, amiért nem tudok elég hálás lenni... mást jelöltek az utolsó zóna kvalifikációs versenyre... ilyen az élet, van, amikor nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szeretnénk... ". Ugyanakkor jelezte, nem bánta meg, hogy belevágott a kvalifikáció kiharcolásába. "Örülök, hogy végigcsináltam, de azért most egy kicsit összebújok a családommal, aztán meglátjuk, hogyan tovább... Egyelőre nem maradt más, mint drukkolni Kun Annának, hogy sikerüljön neki a kvótaszerzés és ott lehessen az Olimpián Tokióban!! Hajrá Anna.. " – tette hozzá Szász-Kovács Emese. Az európai pótkvalifikációs viadalt április 24-én és 25-én rendezik Madridban. Ezen már csak olyan országok egy-egy vívója indulhat szakáganként, melyek abban a fegyvernemben még egyetlen kvótát sem szereztek.
Női tőrben, valamint férfi és női kardban kijutott a válogatott, így ezekben egyéniben a maximálisan engedélyezett három magyar vívó léphet majd pástra. Férfi párbajtőrben ranglistás helyezése alapján Siklósi Gergely indulhat Tokióban, férfi tőrben és női párbajtőrben pedig a pótkvalifikáció kínál még esélyt.
2021. 10. 19. Szász-Kovács Emese a sportkarrierjéhez hasonlóan a családtervezéshez is tudatosan, eltökélten és optimistán állt. Az olimpiai bajnok párbajtőröző szerint egy ötkarikás játékokra felkészülés semmi ahhoz képest, ami a gyermekáldással érkezett az életébe, ugyanakkor minden pillanatért hálás, amelyet gyermekei és férje társaságában tölthet. Megélni ugyanis, ahogy kinyílik ikrei számára a világ – a legszebb, amit megélhet nőként. Profi sportolóként sok tervezés és gondolkodás előzte meg, hogy mikor érkezhet el az életedbe a babavárás időszaka? Tény, hogy a férfi sportolók ebből a szempontból mindenképp szerencsésebbek, hiszen nekik nem kell az időzítésre gondolniuk, hogy az olimpiai ciklushoz igazodjanak a családalapítás terén. Ugyanakkor abból a szempontból én is kivételezett helyzetben voltam, hogy 2016-ban a riói aranyéremmel elértem, amire mindig is vágytam sportolóként. Tudtam, hogy onnantól a család lesz az elsődleges az életemben, akár annak árán is, hogy a tokiói olimpián esetleg már nem szerepelhetek.