Tenisz Davis Kupa
Nagy Zoltán megbízott kapitány elismerően beszélt csapata teljesítményéről, miután a válogatott 3-2-es vereséget szenvedett a Sydneyben rendezett Ausztrália-Magyarország tenisz Davis Kupa-selejtezőn; azt is elmondta, ha rajta múlik, folytatja a munkát. " Már a legelején tudtuk, hogy nagyon nehéz meccsek várnak ránk. Az első nap után reális volt az 1-1-es állás, és szerintem jó döntésnek bizonyult, hogy a párosra Marozsán Fábián és Valkusz Máté állt ki. Nagyot játszottak a fiúk, le a kalappal előttük " – kezdte visszatekintését a szakvezető, akinek a megbízatása egyelőre csak erre a párharcra szólt. " Marcinak pokolian kemény mérkőzése volt, sok energiát emésztettek fel a körülmények, köztük a labda lelassulása is. Ha pár labdamenet máshogy alakul az első szettben, akkor más lehetett volna a meccs kimenetele. De Minaur nagyon stabil ellenfél, nehéz rajta fogást találni, ráadásul a közönség támogatását is élvezte, talán bizonyos helyzetekben többet kellett volna kockáztatni ". Piros Zsombor mindent eldöntő mérkőzéséről Nagy Zoltán úgy vélekedett, hogy a 22 éves játékoson végig nagy nyomás volt. "
- Davis Kupa – A kapitány folytatná a munkát | hirado.hu
- Ukrajna lesz a magyarok ellenfele - Cívishír.hu
- Megvannak a szeptemberi helyszínek
- Ukrajna lesz a magyarok ellenfele a Davis-kupa osztályozóján | M4 Sport
Davis Kupa – A kapitány folytatná a munkát | hirado.hu
Ukrajna lesz a magyarok ellenfele - Cívishír.hu
Olyan hatalmas nemzetközi mérkőzéssorozatot kell létrehoznunk, hogy az ne csak itt, hanem az egész földkerekségen is föltűnést és érdeklődést keltsen. " Belekezdett a szervezőmunkába. A gazdag Davis Bostonban a Shreve, Crump c Losx cégnél 18 kg súlyú ezüstserleget készíttetett. A leendő viadalnak az International Lawn Tennis Challenge Trophy nevet adta, majd Amerikában kezdett el szervezkedni. A torna iránt nem mutatkozott nagy érdeklődés. Davis elkezdett leveleket írni a nagyvilágba, szinte sikertelenül, majd végül egyedül a nagy-britanniai Lawn Tennis Association fogadta el a meghívást, igaz, nem a híres testvérpárjukat, Reginald Frankot és Hugh Lawrence Dohertyt, hanem egy kevéssé ismert párt, Babe Gore-t és Herbert Roper Barrettet nevezték egyéniben, akik ekkor vesztettek Wimbledonban, párosban pedig Ernest Blackkal egészültek ki. A mérkőzés a Longwood Brookline Cricket Club pályáján (Massachusetts állam), 1900-ban zajlott le. Az első mérkőzésen Davis nyert Barrett ellen (1: 0 Amerika javára), a másodikban is amerikai győzelem született Malcolm D. Whitman részéről Gore ellen, majd párosban az angol Barrett és Black sima vereséget szenvedett az amerikai Davis és Wardtól.
A sydney-i csata győztese részt vehet a Dk-döntő szeptemberi csoportküzdelmeiben – ahonnan a legjobbak a novemberi negyeddöntőbe kerülnek –, míg a vesztes szeptemberben osztályozót vív a világcsoportban maradásért. Tenisz Fucsovics Márton Davis Kupa
Megvannak a szeptemberi helyszínek
A magyarok 3-2-es vereséget szenvedtek a Sydney-ben rendezett Ausztrália-Magyarország tenisz Davis Kupa-selejtezőn. A pénteki nyitónap után 1-1-re állt a párharc, mivel Piros Zsombor kikapott Alex de Minaurtól, majd Fucsovics Márton legyőzte Thanasi Kokkinakist. A második játéknapot a magyar csapat kezdte jobban, mivel a Marozsán Fábián, Valkusz Máté duó két szettben legyőzte az ausztrálok párosát, vagyis egy győzelemre kerültünk a továbbjutástól. A világranglistán 35. helyen álló Fucsovics a nála öt hellyel jobban álló De Minaurral találkozott, és a hazai játékos az első játszmát rövidítésben nyerte 7:6-ra, a másodikban pedig 3:0-ra elhúzott, és végül 6:4-re lett az övé. A párharcról így Piros és Thanasi Kokkinakis meccse döntött. A világranglistán 240. magyar játékos rögtön elvesztette az adogatását, 99. helyezett ellenfelének a szervái viszont sebezhetetlennek bizonyultak, így 36 perc elteltével a görög származású Kokkinakis került szettelőnybe úgy, hogy adogatóként összesen öt pontot vesztett.
Valkusz Máté szerint a magyar csapat számára verhető az ukrán teniszválogatott, amellyel a Davis Kupa szeptemberi osztályozóján találkozik majd. Valkusz az M1 aktuális csatornán elmondta, örülnek a csütörtöki sorsolás eredményének. Mindezt azzal indokolta, hogy az ellenfél egyik legjobbja, Szerhij Sztahovszkij visszavonult, másrészt 2019-ben Budapesten 3-2-re legyőzték az ukránokat, akiket ezúttal is verhető ellenfélnek tart. Mint kifejtette, a fiatal ukrán játékosokat jól ismeri a junior korosztályból. Ami a magyar csapatot illeti, Valkusz szerint Fucsovics Márton bárkit képes legyőzni, most Piros Zsombor is jó formában van, illetve az ausztrálok elleni meccsen kiderült, hogy párosban sem gyengék a magyarok. Bár a szeptemberi találkozó pályaválasztója az ukrán együttes, a háborús helyzet miatt szinte biztosan nem Kijevben lesz majd a mérkőzés, hanem átadják a pályaválasztói jogot, vagy semleges helyszínt keresnek. Piros Zsombor ennek kapcsán úgy vélekedett, valószínűleg Törökországban kell játszaniuk, hiszen Ukrajna a legutóbbi meccsét is ott rendezte.
Ukrajna lesz a magyarok ellenfele a Davis-kupa osztályozóján | M4 Sport
Utóbbi novemberben a torinói döntőn már ott volt a válogatottal, hivatalosan azonban most nevezték először, és ha pályára lép, ő lesz a magyar DK-történelem 64. játékosa. A 28-szoros Davis-kupa-győztes ellenfélnél Lleyton Hewitt kapitány Alex de Minaurt (30. ), Alexei Popyrint (90. ), a Nick Kyrgiosszal párosban nemrég Australian Open-győztes Thanasi Kokkinakist (99. ), Luke Saville-t (724. ) és John Peerst (párosban 12. ) hívta be. A 10 500 férőhelyes Ken Rosewall Arenában megrendezendő csata győztese részt vehet a DK-döntő szeptemberi csoportküzdelmeiben – ahonnan a legjobbak a novemberi negyeddöntőbe kerülnek –, míg a vesztes szeptemberben osztályozót vív a világcsoportban maradásért. A magyar csapat 1995-ben egy emlékezetes csatában 3-2-re legyőzte az ausztrálokat a budapesti Kisstadionban, tavaly a torinói DK-döntőn viszont a rivális bizonyult jobbnak 2-1-re. A sydney-i mérkőzéseket az élőben közvetíti online.
- Érdekességek I. (Szent) István királyról - Az első magyar király! - YouTube
- Davis Kupa – A kapitány folytatná a munkát | hirado.hu
- Mi a jód szerepe a szervezetben? - HáziPatika
- A sötétség kora 3 évad 16 rész
- Ukrajna lesz a magyarok ellenfele a Davis-kupa osztályozóján | M4 Sport
csoport 8 ország Európa/Afrika zóna II. csoport Ázsia/Óceánia zóna II. csoport 4 Amerikai zóna III. csoport 9 ország Európai zóna III. csoport 15 ország Afrikai zóna III. csoport 10 ország Ázsia/Óceánia zóna III. csoport 5 Ázsia/Óceánia zóna IV. csoport A Davis–kupa döntői [ szerkesztés] A magyar Davis-kupa-válogatott eredményei [ szerkesztés] A magyar nemzeti teniszválogatott először 1924-ben nevezett a Davis-kupára, nevezését ekkor a nemzetközi szövetség még elutasította, mivel Magyarországot és Ausztriát, mint az első világháborúban vesztes hatalmakat nem vette fel a nemzetközi szövetségbe. Az eljárás nagy nemzetközi felháborodást keltett, [3] amelyet visszavontak, így a tenisztörténetbe 1924 került be az első szereplés éveként. [4] A következő év márciusában megtartott sorsoláson Ausztriával és Franciaországgal kerültek egy csoportba. [5] A világcsoportba a magyar válogatott eddig háromszor került be: 1994-ben, majd a Köves Gábor, Krocskó József, Markovits László és Noszály Sándor összetételű magyar csapat 1996-ban, és 21 év után 2018-ban a Balázs Attila, Fucsovics Márton, Piros Zsombor, Borsos Gábor, Gödry Levente összetételű csapat ismét kiharcolta a versenysorozat legmagasabb szintjén való szereplést.